Quantcast
Channel: mogyoro // A konyha és én (meg Volt egyszer egy Olaszország)
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Gyömbéres sült tofu - VKF! XVII.

$
0
0
Még soha életemben nem ettem tofut. Be kell valljam, ha nem látom épp azt a Stahl konyháját, jól meglettem volna még nélküle egy ideig. De egyik adásában gyömbéres sült tofut készített. Annyira gusztusos volt, hogy azonnal tudtam, ezt egyszer ki kell próbáljam. Mivel pedig Váncsa szerint -mint már sokan idézték :)- minden saláta, Dolce Vita salátabárjába remélem megfelelő lesz.
Az eredeti recept itt található, én abból dolgoztam, amim volt. Például póréhagyma helyett mezei vöröshagyma, friss chilipaprika helyett erőspaprika a kertből (meg egy kis chilipor), ja és gyömbérem is egy kicsit kevésnek bizonyult, ahhoz is adtam őrölt gyömbért pótlásként. Meg friss zöld korianderem sem volt, de a pácba tettem frissen tört koriandermagot. (Az ilyesmit -mustármag, koriandermag stb. - mozsár híján szalvéta közé teszem és húsklopfolóval töröm össze.) Ez egy erősen thai jellegű étel, szóval bazsalikomból biztos jobb lett volna a thai bazsalikom, de meglepő módon az sem volt :D csak "rendes" bazsalikom. Szerencsére a menta igazi volt :D Amúgy tényleg finom lett.
Hozzávalók: 
5 dkg friss gyömbér (3 evőkanál aprított gyömbér kell) - 30 dkg tofu - 1 friss, piros chilipaprika - 2 evőkanál szójaszósz - 1 kávéskanál őrölt kurkuma - 1 evőkanál cukor - 1 kávéskanál só - 3 szál póréhagyma - 2 gerezd fokhagyma - olaj
A tálaláshoz: 2 maréknyi pirított, sós mogyoró - néhány csepp olívaolaj és szójaszósz - 2-2 dkg friss korianderzöld, bazsalikom és menta
Elkészítés: 
A gyömbért meghámozzuk és ici-pici morzsákra vágjuk. A chilipaprikát is apróra szeleteljük (aki nem szereti a csípőset, magozza ki előbb). A tofut, ha nedves, leitatjuk, és kockákra vágjuk. A páchoz a gyömbért, a sót, cukrot, szójaszószt, kurkumát, chilit jól összekeverjük egy műanyag dobozban és hozzáadjuk a tofukockákat. Jól megforgatjuk, hogy a tofut bevonja. Rárakjuk a tetejét vagy lefolpackozzuk, és legalább egy órára (de inkább tovább) a hűtőbe tesszük érni. Ha letelt az idő, a hagymát vékony karikákra vágjuk, kevés olajon és vízen megpirítjuk-megpároljuk, mikor majdnem kész, hozzáadjuk az áttört fokhagymát. Ha megérezzük az illatát, levesszük a tűzről és egy tálra szedjük. Tartsuk melegen. A tofukockákról kicsit lecsepegtetjük a pácot és bővebb olajban szépen megpirítjuk. 
Tálaláskor a tányérra tesszük a hagymát, ráhalmozzuk a tofukockákat. Megszórjuk tört mogyoróval, az apróra vágott  fűszernövényekkel és pár csepp szójaszósszal.
gyömbéres sült tofu

Viewing all articles
Browse latest Browse all 4